A Stuttgarti Magyar Bál szervezői, a Szent Gellért Katolikus Egyházközösség, valamint Jablonkay Lídia, Szegi Oszkár és Dr. Tepper János mint a szervező bizottság tagjai, illetve a Rádió Helló szerkesztősége és vezetői szeretettel hívnak mindenkit 2021. január 30-án, szombaton 19.00 órától a számos online felületen követhető 46. Stuttgarti Magyar Jótékonysági Bálba.
2021-ben immár 46. jótékonysági bálját tartaná a magyar közösség Stuttgartban, amely az elmúlt évtizedek alatt Európa egyik legnagyobb báljává nőtte ki magát. A Németországban élő magyarok legnagyobb eseményére Ausztriából, Belgiumból, Svájcból és Franciaországból is érkeznek vendégek, hogy újra meg újra átéljék az összetartozás érzését. A rendezvény főszervezőjének, a Szent Gellért Katolikus Egyházközösségnek, valamint a rendezőbizottság jelenlegi tagjainak és elődeiknek köszönhetően évről évre ezerötszáz főt vonz a színvonalas műsorszámokkal színesített bál.
2021-ben a COVID-járvány megfékezésére hozott kormányzati intézkedések miatt a jótékonysági bál megtartására sincs lehetőség, de a rendezők szeretnék életben tartani ezt a szép hagyományt. Ezért úgy határoztak, hogy idén a Rádió Helló közreműködésével a virtuális térbe költözik a Stuttgarti Magyar Jótékonysági Bál, és onnan fogják közvetíteni, hogy az évről évre visszajáró közönség ebben az évben is felidézhesse a bál hangulatát.
A közvetítésen a báli zenéket a szervezőkkel, támogatókkal készült interjúk színesítik. A Rádió helló műsoraiban és különböző felületein folyamatosan hírt ad a részletekről.
Program
19.00 — 21.00 óra:
Köszöntők
- A Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség vezetőjének, Merlás Tibor atyának üdvözlő beszéde
- Dr. Izsák András főkonzul köszöntője Magyarország Stuttgarti Főkonzulátusának képviseletében
Zene
A Stuttgarti Magyar Katolikus Jótékonysági Bálon megszokott népi- és báli zenék.
Riportok a bál jelenlegi és korábbi szervezőivel
- Szegi Oszkár – a Stuttgarti Magyar Katolikus Jótékonysági Bál főszervezője
- Merlás Tibor atya – a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség vezetője, a Magyar Katolikus Jótékonysági Bál szervezője
- Tempfli Imre atya – a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség korábbi vezetője és a báli szervezőbizottság korábbi tagja
- Tepper János – a Stuttgarti Magyar Katolikus Jótékonysági Bál szervezője, zenei vezetője
- Jablonkay Lydia – a Stuttgarti Magyar Katolikus Jótékonysági Bál szervezője, programfelelőse, a bálon rendszeresen fellépő 81. sz. Dobó István cserkészcsapat vezetője
- Hrúz Dénes – a bálon rendszeresen fellépő magyarországi Dűvő zenekar vezetője
- Kemény József – a stuttgarti Csöbörcsök magyar néptáncegyüttes vezetője
- Thorsten Fuchs – a bál nyitótáncát előadó schorndorfi táncegyüttes vezetője
- Mag Ferenc – a bál vendége és támogatója
21.00 – 24.00 óra:
Báli zenék, valamint a Rádió Helló szórakoztató információi
Műsorvezetők: Petruska Imola és Kis Zoltán
Éjfélkor (24.00 óra) – Himnusz
Bővebb információk:
https://www.stuttgarti-katolikusok.de/index.php/46-stuttgarti-magyar-katolikus-virtualis-jotekonysagi-bal/
https://radiohello.de/stuttgarti-bal/46-stuttgarti-magyar-bal/stuttgarti-magyar-jotekonysagi-bal/