A képre kattintva elérhető az ünnepség és Dr. Izsák András főkonzul beszéde (33:30)
Dr. Izsák András stuttgarti magyar főkonzul ünnepi beszéde az 1956. október 23-i forradalom emlékére rendezett ünnepségen a Szent Gellért Magyar Katolikus Egyházközség és a Württembergi Magyar Protestáns Gyülekezet 2021. október 17. ökumenikus istentiszteletét követően:
Tisztelt Honfitársaim!
Különösen megtisztelő ma itt Önökhöz szólni, és nem csak azért, mert először tehetem ezt meg jelen munkaköri minőségemben, hanem azért is, mert olyan falak között tenni mindezt, amelyek az összetartást és az összefogást szimbolizálják, kiemelt jelentőséggel bír.
És külön köszönöm a lehetőséget annak fényében is, hogy remélem utoljára, de idén sajnálatos módon ismét le kellett mondanunk a pandémia miatt arról, hogy a Főkonzulátus keretein belül is méltó módon, honfitársaink, így az Önök jelenlétében tartsunk nemzeti ünnepi fogadást. Ennek oka, hogy a korlátozások miatt nem mindenkit tudtunk volna fogadni, az pedig nem lett volna méltó a nemzeti ünnepünkhöz, ha csak egy honfitársunk is kiszorult volna a közös ünneplésből létszámkorlátozási okok miatt.
Újra meg újra lenyűgöz és büszkévé tesz, hogy itt Stuttgartban a katolikus és a református közösség, illetve gyülekezet és vezetőik együtt tudnak működni, és együtt tudnak ünnepelni a nemzeti ünnepeink alkalmából is. Ez is 56 öröksége és a két gyülekezet, illetve közösség vezetőinek érdeme. Hálás köszönet ezért mindkettőjüknek!
1956-ban sokak szerint valami ellen, leginkább az elnyomás ellen, fogott össze a nemzet, azonban én hajlamos vagyok úgy értelmezni az akkori történéseket, hogy sokkal inkább valami mellett, ebben az esetben a szabadság mellett, álltak ki, és fogtak össze az akkori hősök. Már a hivatalos megnevezésben is megjelenik e kettősség: a forradalom, ami inkább valami ellen irányul, és szabadságharc, ami valami mellett foglal állást.
A közös ügy, ami a forradalom és szabadságharc napjaiban és heteiben egységbe forrasztotta a férfiakat és nőket, a vidéki és fővárosi, gazdag és szegény magyarságot: a haza és a szabadság iránti mindent felülmúló elkötelezettség és szeretet volt. Ha szabad itt megjegyeznem: két olyan fogalom, amelyek mindkét itt jelenlévő egyház hívei számára is kiemelt jelentőséggel bírnak.
Ezért sokan az életüket és vérüket adták. Vagy megfélemlítésben, reménytelenségben, kilátástalanságban bővelkedő börtönévekkel fizettek bátorságukért. Vagy éppenséggel a haza elhagyása jelentette az esélyt mindezektől való egyetlen menekülésként. Ezen utóbbi honfitársaink, akik elhagyni kényszerültek a hazát, amelyért harcoltak, sokszor évekig, de inkább évtizedekig voltak elzárva attól, hogy hazatérhessenek, szüleiket és nagyszüleiket meglátogassák, vagy éppen végső búcsút vegyenek otthon maradt szeretteiktől.
Sok esetben új otthonra leltek, egyebek mellett itt Baden-Württembergben, de hazájuk a legtöbb esetben továbbra is csak egy volt: Magyarország, hiszen szívükben mindvégig megmaradtak magyaroknak. Személyes tapasztalatom, hogy aki nem önként, hanem külső kényszer hatására kényszerül elhagyni a hazát, talán még nagyobb gondot fordít arra, hogy távol a hazától megőrizze magyarságát és hazafiságát.
Kérdés, hogy a forradalom és szabadságharc végkimenetelének ismeretében, azon honfitársaink és hozzátartozóik, akik ezen áldozatokat meghozni kényszerültek, miként értékelik a forradalomban játszott fontos szerepüket, és úgy gondolják-e vajon, megérte-e a felbecsülhetetlen mértékű áldozat részükről?
Ezt a kérdést mi, több generációval később, egyértelmű igennel válaszolhatjuk meg – sok esetben már sajnos helyettük. Még ha a forradalom leverése egy rövid ideig esetleg kívülállók számára kudarcként tüntethette is fel a történteket, ma már egyértelmű mindenki számára, hogy azokban a napokban és hetekben egy nemzet forrt egybe, és adott olyan impulzust nem csak a magyarságnak, amivel azóta is sokan azonosítanak minket, hanem egyben a világnak is. Hogy igenis megérte és megéri a közös ügyért kiállni és harcolni. A rengeteg személyes áldozat árán is.
A legfontosabb kétségtelenül az érintettek szemszöge egy ilyen nemzeti ügy kapcsán, azonban nem elhanyagolható annak hatása másokra sem. 1956-ot ez is teszi különlegessé, nem csak számunkra, magyarok számára, hanem a világ számára is.
Amikor Baden-Württemberg egy kisebb településének bíróságán jártam egyszer még 20 évvel ezelőtt, végzett jogászként az ügyészséget képviselve, a bíró, aki az aznapi tárgyalást vezette, a tárgyalások közötti ebédszünetben könnyes szemmel emlékezett vissza, hogy a mai napig előtte van, ahogy gyerekként a rádióban hallgatta a hős magyarokról szóló híreket azokban a napokban. Őt, ezen a kis délnémetországi településen egy életre megérintették és befolyásolták az 1956. október végi és november eleji magyarországi történések.
De hogy a közelmúltból és ugyancsak Baden-Württembergből idézzek egy ismertebb politikust: Wolfgang Schäuble, a Bundestag elnöke ugyanerre hivatkozva fogadta el a berlini nagykövetség meghívását és díszszónoki felkérését pár éve az egyik nemzeti ünnepi fogadásunk alkalmával. Saját bevallása szerint azért, mert őrá is hasonló hatást gyakoroltak az akkori magyarországi történések. És hány ilyen lehet még szerte e világon!
Mindezért tekintünk az 1956-os áldozatokra és áldozatvállalókra hősökként, és büszkén emlékezünk arra, hogy mit adtak nekünk magyaroknak, a világnak, az egyetemes utókornak.
Erre vonatkozóan engedjék meg, hogy idézzem egyik Berlinben élő honfitársunkat, Fodor Lászlót, aki nem csak 1956-ban volt tevékeny résztvevője az eseményeknek, hanem ezt követően Németországba menekülve hazánk büszkeségeként állt helyt az orvosi pályán komoly intézményvezetői pozíciókat is betöltve, és aki megtisztel engem azzal, hogy barátiként tekint személyes, jó kapcsolatunkra.
„Éppen a mai időkben, amikor az egyre erősebb társadalmi polarizáció uralja az embereket nemzeti és Európai Unió keretben, vágyakozva gondolunk vissza arra csodálatos 10 napra, amit felejthetetlen légkör, szellemi egység és testvériség jellemzett, a szabadság célját szem előtt tartva. Ez soha nem merülhet feledésbe!”
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Dr. Izsák András
Magyarország Főkonzulátusa Stuttgart
