A német újraegyesítés 30. évfordulójához kapcsolódóan 2020. október 5-én közösen mutatta be a stuttgarti Magyar Kulturális Intézet és a Konrad Adenauer Alapítvány stuttgarti irodája Magyarország Stuttgarti Főkonzulátusának részvételével Szalay Péter „Nincs parancs!” című rendhagyó és felemelő dokumentumfilmjét.

 
A vetítést megelőzően Dr. Izsák András stuttgarti magyar főkonzul és a Konrad Adenauer Stiftung stuttgarti irodavezetője, Dr. Stefan Hoffman mondott köszöntő beszédet. Beszédükben mindketten rámutattak Németország és Magyarország közös történelmi tapasztalatainak és értékeinek fontosságára, amelyekre építhetünk, s kiemelték a folyamatos párbeszéd és a további együttműködések szükségességét.
 
A koronajárvány miatt a filmbemutatóra az alkotók, Szalay Péter rendező, dr. Hidas Ildikó dramaturg, illetve az események egyik koronatanúja, a filmben is megjelenő Nagy László online jelentkeztek be Magyarországról, és vettek részt a filmet követő pódiumbeszélgetésen.
 
 
A külföldön most első ízben bemutatott Nincs parancs! című magyar dokumentumfilmet több szempontból is rendhagyó alkotásnak tekinti a filmes szakma.
 
A film a Vasfüggöny utolsó napjaival foglalkozik, 1989 nyarával és kora őszével. Rendezője, a Balázs Béla-díjas Szalay Péter az „emlékezés és az eufória” filmjének nevezte az alkotást, amelyben nem a politikai vezetők, hanem az eseményekben kulcsszerepet játszó hétköznapi emberek vették át a főszerepet. A film Bella Árpád és Harald Jäger határőr-alezredesek kísértetiesen hasonló történetén keresztül mutatja be 1989 sorsfordító eseményeit, s benne Magyarország szerepét. Bella Árpád hatáskörét túllépve átengedte a kelet-német tömeget a magyar-osztrák határon, és Harald Jäger hasonlóan cselekedett a berlini falnál, amikor puskalövés nélkül kelet-berlinieket engedett Nyugatra. Bátor fellépésükkel felgyorsították a 20. század végi történelmi események menetét, és megakadályozták egy tömeges tragédia bekövetkeztét. A filmben rajtuk kívül más kortanúk is megszólalnak, személyes, sok esetben megrázó élményeiket, tragédiájukat az animáció eszközeivel megjelentetett történelmi háttérmagyarázatok és dokumentumok egészítik ki.

A filmet követő többhelyszínes kerekasztal-beszélgetés lehetőséget adott arra, hogy az alkotók a film forgatása során szerzett közvetlen tapasztalataikat is megosszák a közönséggel. A személyes szálak, belső forgatási történetek bemutatásával is színesítve mesélték el a film keletkezésének körülményeit, és válaszoltak a moderátor, Siri Warrlich, a Stuttgarter Zeitung napilap belpolitikai szerkesztője és ismert vlogger, illetve a közönség kérdéseire. A jelenlévők közös élménye volt, hogy a film talán legnagyobb érdeme, hogy nem moralizál. Életutakat, döntési helyzeteket, emberi szituációkat mutat be, amelyekben a szereplő személyek reagálnak, döntéseket hoznak, amelyeknek hatása döntő jelentőségű a történelem e szakasza szempontjából és hasonlóan az egyes emberi sorsokra nézve is.

A rendezvény szervezői köszönetet mondanak a Nemzeti Filmintézetnek a rendezvény előkészítése során nyújtott segítségéért.