Kiemelt vendég volt Magyarország a Schwarzwald-Baar-Heuberg Kereskedelmi és Iparkamara egyhetes online rendezvényén. A 2023. március 13-i megnyitón Dr. Izsák András főkonzul köszöntötte a résztvevőket, Kindert Judit TéT attasé a magyarországi tudományos és innovációs környezetet mutatta be, míg Komma Krisztián külgazdasági attasé a befektetői környezetről adott tájékoztatást.
Főkonzul úr bevezető előadásában összefoglalta Magyarország befektetéseket ösztönző gazdaságpolitikai intézkedéseit. Utalva a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara korábbi felmérésének eredményére - amely szerint a vállalkozások 88%-a ismét Magyarországot választaná befektetésének helyszíneként -, arra biztatta a cégvezetőket, hogy gyarapítsák ezen elégedett vállalkozások számát. A március 16-i országnapon Komma Krisztián külgazdasági attasé ismertette, hogy milyen támogatásokat tud ehhez adni a Stuttgarti Főkonzulátus és a HIPA és milyen befektetési környezet várja a német partnereket. Kindert Judit TéT szakdiplomata a kutatási és innovációs együttműködésekben rejlő lehetőségeket mutatta be és tájékoztatás adott a befektetések szempontjából releváns KFI trendekről. Az országnapon bemutatkozott 3 innovatív vállalat is: az AVL Zalazone Járműtechnikai Fejlesztési Központja a Zalazone tesztpálya nyújtotta innovációs lehetőségekbe adott betekintést; az Aeriu Smart Solutions Kft., egy fiatal mérnökök által alapított drón szoftvercég 21. századi raktározási-logisztikai megoldásokat kínált, a Blue Colibri International Kft. egy széles körben alkalmazható munkavállalói platformban rejlő versenyelőny lehetőségét vázolta.
A közép- és kelet-európai országok hagyományosan jelentős kereskedelmi partnerei Németországnak, csak a fekete-erdei régióban 430 vállalkozásnak van élő gazdasági kapcsolata ebben a térségben.
Bővebb információk:
Az előadások letöltéséhez, kérjük, kattintson a képekre!