Magyarország 2020. november 1. óta a közegészségügyi RKI intézet besorolása alapján rizikóterületnek számít, az ehhez kapcsolódó beutazási szabályokról lentebbi leírásunkban olvashat.Az alábbiakban ismertetjük a Németországba történő beutazás részletes szabályait. Bővebb információkat a Konzuli Szolgálat oldalán talál.
Az RKI 2021. február 12-én vírusvariáns területté nyilvánította Csehországot, Szlovákiát és Ausztria Tirol tartományát. Ennek értelmében Németországba tilos a beutazás ezekről a területekről. A beutazási tilalom hatálya nem terjed ki a német állampolgárokra, a Németországban lakóhellyel vagy bejelentett tartózkodási hellyel rendelkező külföldiekre, továbbá az áru- és teherforgalomban, az egészségügyben és a mezőgazdaságban dolgozókra. Minden beutazni szándékozó és arra jogosult személy köteles előzetesen regisztrálni (www.einreiseanmeldung.de), és egy 48 óránál nem régebbi negatívtesztet bemutatni, függetlenül attól, hogy a vírusvariáns területen tartózkodott, vagy azon csak áthaladt. Ez az előírás vonatkozik a Csehországból és Tirol tartományból érkező teherforgalomban dolgozó személyekre is, függetlenül attól, hogy lerakodási, vagy tranzitálási céllal történik a belépés Németországba.
2021. február 14. óta a német belügyminisztérium rendeletére a német-cseh határon és a német-osztrák határ egy részén (Tirol) folyamatosan ellenőrzik a belépő forgalmat és számon kérik a beutazási feltételek teljesítését. Az ezen határszakaszokon történő további határátlépési szabályokról itt tájékozódhatnak.
Az állampolgárok további kérdésekkel fordulhatnak az alábbi hatóságokhoz:
Servicehotline 0800/6888000 (Németországból)
https://www.bundesgesundheitsministerium.de/coronavirus.html
https://www.bmi.bund.de/SharedDocs/faqs/DE/themen/bevoelkerungsschutz/coronavirus/coronavirus-faqs.html#doc13738352bodyText3
Jelen állás szerint Ausztria tartományai közül kizárólag Tirol számít vírusvariáns területnek, a többi tartományt hagyományos értelemben vett rizikóterületként tartják nyilván a német hatóságok. Ennek megfelelően az onnan való beutazás korlátozásai enyhébbek, ezen a határszakaszon nem alkalmaznak szigorított határellenőrzést. A Passau/Straubing és a Salzburg/Freilassing nemzetközi autópálya határátkelőhelyeken az eddig megszokott módon folytatják a beléptetést (a rizikóterületről való beutazás szabályairól lentebbi leírásunkban olvashat).
1) Magyarország nem javasolja az utazást a világjárvány miatt!
Összhangban a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020 Korm.rendelettel, 2020. szeptember 1-jétől az ország biztonsági besorolása az I. biztonsági besorolási kategóriába, azaz az utazásra nem javasolt országok listájára került. A világjárvány miatt nem javasolja a Külgazdasági és Külügyminisztérium az utazást, de előfordulhat, hogy az halaszthatatlan ügyben mégis szükségessé válik.
2) A világjárvány miatt az alábbi korlátozó intézkedések mellett lehet beutazni Németországba:
A közegészségügyi RKI intézet (a külügy-, a belügy- és az egészségügyi minisztériummal egyeztetve) négy kategóriába sorolja be a világ országait:
- rizikómentes terület (nincs beutazási korlátozás, előírás)
- rizikóterület (Risikogebiet)
- magas fertőzöttségű terület, ahol kiemelkedően magas a fertőzések száma (Hochinzidenzgebiet)
- vírusvariáns terület, ahol jelentős mértékben elterjedtek a vírusmutációk (Virusvariantengebiet)
Rizikóterületek listája:
https://www.rki.de/DE/Content/InfAZ/N/Neuartiges_Coronavirus/Risikogebiete_neu.html?nn=13490888
2020. 10. 30. napján az RKI rizikóterületté nyilvánította egész Magyarország területét.
a) Be lehet-e utazni az országba? IGEN
Rizikóterületről és magas fertőzöttségű területről alapvetően be lehet utazni, de turisztikai utazások nem lehetségesek (szálláshelyeken nem engedélyezett a turisztikai célú elszállásolás).
Vírusvariáns területről alapvetően tilos a szervezett személyszállítás, ilyen jellegű szolgáltatás csak előzetes egyedi engedély alapján lehetséges. Vírusvariáns területről csak a következő személyek utazhatnak be: német állampolgár, közvetlen hozzátartozója, illetve bejelentett németországi lakóhellyel rendelkező egyéb állampolgár. Kivételt képez az egészségügyi ellátószemélyzet, a mezőgazdaságban dolgozók, a teher- és áruszállítást biztosító személyzet, valamint sürgős humanitárius esetek (pl. családtag halálesete, felügyelet nélkül maradt kiskorú ellátása, sürgős gyógykezelés, az ENSZ, vagy az IAEA munkatársa). A vírusvariáns területről beutazók abban az esetben tranzitálhatnak Németországon keresztül, ha nem hagyják el a tranzitzónát (jellemzően repülőtereken a Schengen-zónából kifelé, vagy a Schengen zónába befelé irányuló, de nem Schengen-tagállamok közötti utazás esetén). A fenti előírások vonatkoznak minden személyre, aki vírusvariáns területről lép be Németország területére függetlenül attól, hogy a beutazó a vírusvariáns területen tartózkodott, vagy azon csak átutazott.
b) Kell-e teszt? IGEN
Rizikóterület: annak a 6 évnél idősebb személynek, aki a beutazását megelőző 10 napon belül rizikóterületen tartózkodott, a beutazásakor, de legkésőbb azt követően 48 órán belül egy írásos teszteredménnyel kell rendelkeznie német, angol, vagy francia nyelven (PCR-, LAMP-, TMA-, vagy az RKI által meghatározott szempontok szerint készített antigén-teszt; a teszt-kritériumok itt találhatók). A mintavételre külföldön leghamarabb a beutazást megelőző 48 órával kerülhet sor, belföldi mintavételnél arra kell tekintettel lenni, hogy az eredményt a beutazó a beutazást követő 48 órán belül kézhez kapja. A tesztkötelezettség alól mentesül az, aki
- a rizikóterületen csak átutazott, vagy Németország területén átutazik;
- határmenti forgalomban max. 24 órát tartózkodott rizikóterületen, vagy max. 24 órát tartózkodik Németország területén;
- határokon átnyúlóan foglalkozásszerűen személyeket, árut, vagy javakat szállít;
- hivatalos delegáció tagjaként a berlini, vagy a kölni repülőtér kormányváróján keresztül tér vissza Németországba és 72 óránál rövidebb ideig tartózkodott rizikóterületen;
- 72 óránál rövidebb ideig Németországban tartózkodó közeli hozzátartozó családlátogatáson; egészségügyi dolgozó; magas rangú diplomata és szakkonzul; népképviseleti és kormányzati tisztségviselő; hivatalos úton lévő rendőr Schengen-tagállamokból;
- ingázó, aki legalább hetente egyszer visszatér lakhelyére;
- a Bundeswehr katonája; a Bundeswehr gyakorlatán részt vevő külföldi katona;
- külföldi katona a NATO, vagy az EU kötelékében;
- az illetékes hatóság által engedélyezett kivétel esetében.
Magas fertőzöttségű területről már a beutazáskor szükség van egy negatívtesztre, a mintavételre leghamarabb a beutazást megelőző 48 órával kerülhet sor. A tesztkötelezettség alól mentesül az, aki
- a rizikóterületen csak átutazott, vagy Németországon átutazik;
- határokon átnyúlóan foglalkozásszerűen személyeket, terhet, vagy javakat szállít és 72 óránál rövidebb ideig tartózkodik Németországban;
- hivatalos delegáció tagjaként a berlini, vagy a kölni repülőtér kormányváróján keresztül tér vissza Németországba és 72 óránál rövidebb ideig tartózkodott rizikóterületen;
- nyomós ok esetén az illetékes hatóság által adott egyedi engedély alapján
Vírusvariáns területről történő beutazás esetén már a beutazáskor szükség van egy negatívtesztre, a mintavételre leghamarabb a beutazást megelőző 48 órával kerülhet sor. A tesztkötelezettség alóli mentesítésre nincs lehetőség.
c) Kell-e regisztrálni? IGEN.
Rizikóterület: A beutazást megelőzően on-line a www.einreiseanmeldung.de oldalon kell regisztrálni, a regisztrációs visszaigazolást az utazónak magánál kell tartania és azt az ellenőrző hatóságnak, vagy ha személyszállítási szolgáltatást vesz igénybe, akkor a szolgáltatónak be kell mutatnia. Ha az elektronikus regisztrációra valamilyen okból nincs lehetőség, akkor egy pótregisztrációs lapot kell kitölteni (idegennyelvű részletes tájékoztatót és a kitöltendő nyomtatványt itt találja). Schengen-térségen belülről történő beutazásnál a pótregisztrációs lapot a beutazást követően a tartózkodási hely szerinti területileg illetékes hatóságnak, a Schengen-térségen kívülről történő beutazás esetében a határőrzést végző hatóságnak kell átadni, amely továbbítja azt az illetékes hatóságnak. Ha a beutazó, akinek csak pótregisztrációs lap kitöltésére volt lehetősége és utazásához személyszállítási szolgáltatást vesz igénybe, akkor a pótregisztrációs lapot Schengen-térségen belül történő utazás esetében átadja az utazási szolgáltatónak, Schengen-térségen kívülről történő beutazás esetében pedig a határellenőrzést végző hatóságnak. Az előzetes regisztráció alól mentesül aki
- a rizikóterületen csak átutazott, vagy Németország területén átutazik;
- határmenti forgalomban max. 24 órát tartózkodott rizikóterületen, vagy max. 24 órát tartózkodik Németország területén;
- határokon átnyúlóan foglalkozásszerűen személyeket, terhet, vagy javakat szállít;
- hivatalos delegáció tagjaként a berlini, vagy a kölni repülőtér kormányváróján keresztül tér vissza Németországba és 72 óránál rövidebb ideig tartózkodott rizikóterületen.
A magas fertőzöttségű területről beutazók esetében is érvényesülnek a fenti mentességek egy kivételével: a határon átnyúló személy-, vagy teherszállítást végző személyeknek is kell előzetesen regisztrálniuk.
A vírusvariáns területről érkező beutazók esetében nincs lehetőség mentesítésre az előzetes regisztráció kötelessége alól.
d) Karanténkötelezettség: VAN.
A házi karanténra, annak időtartamára és idő előtti feloldására vonatkozó előírásokat továbbra is a tartományok szabályozzák, ezért részleteikben tartományonként eltérhetnek! Javasoljuk, utazás előtt tanulmányozzák a célállomás szerinti tartomány vonatkozó rendeletét.
Jellemzően a rizikóterületről és a magas fertőzöttségű területről történő beutazást követően a lakóhelyre/tartózkodási helyre kell utazni és 10 napig házi karanténban kell tartózkodni. Abban az esetben, ha valaki a beutazáskor, vagy azt követően koronavírusos tüneteket észlel magán, köteles azonnal jelezni azt az illetékes egészségügyi hatóságnál. A karantén időtartama lerövidíthető, amennyiben a beutazó személy egy újabb negatív tesztet is produkál. A második tesztet leghamarabb a karantén megkezdését követő 5 napon lehet elvégeztetni. A teszt elvégzésére a beutazó elhagyhatja a karantént, de utána (az eredmény kézhezvételéig) vissza kell térni oda.
A vírusvariáns területről történő beutazás esetén a házi karantén időtartama 14 nap, amelynek lerövidítésére nincs lehetőség!
Az egyes tartományok fertőzésvédelmi rendeletei megtalálhatók itt.
e. Üzleti célú beutazás feltétele:
A német beutazási és fertőzésvédelmi rendeletek nem alkalmaznak ilyen kategóriát.
f. Kivételek:
Tranzit. A németországi tranzitálás jellemzően korlátozások nélkül lehetséges, de ehhez hitelt érdemlően igazolni kell a továbbutazási szándékot, pl. egy Németországon kívüli úticélra szóló repülő-, vagy vonatjeggyel, vagy gépkocsi-bérleti szerződéssel. Németország területét a lehető legrövidebb (ésszerű) időn belül el kell hagyni. A vírusvariáns-területről érkező, Németországba belépésre nem jogosult személy (felsorolást ld. fentebb) csak akkor tranzitálhat Németországban, ha a repülőtér nemzetközi tranzitzónáját nem hagyja el (tehát Schengen-tagállamok közötti tranzit nem lehetséges, csak a Schengen-zónából kifelé, vagy a Schengen zónába befelé irányuló utazás esetén. A vírusvariáns területről érkező beutazók esetében a regisztrációs és tesztelési kötelezettség alól még tranzitálás esetén sincs lehetőség mentesítésre.
Karantén alóli kivételek. Németországban a tartományok saját hatáskörben szabályozzák a karantén előírásait, ezért nem lehet az egész országra vonatkozó egységes szabályozásról beszélni. Kivételek vonatkozhatnak közvetlen családtagok kapcsolattartására, bizonyos foglalkozási körök munkavállalóira (egészségügy, személy- és áruszállítás, rendszerreleváns vállalkozások), határmenti ingázókra, szolgálati út keretében katonákra és rendőrökre. A kivételek konkrét meghatározása érdekében javasolt a célállomás szerinti tartomány szabályozásának tanulmányozása (az egyes tartományok fertőzésvédelmi rendeletei megtalálhatók itt).
Rendkívüli esetekben (pl. hozzátartozó halálesete, temetés) karantén alóli mentesítést lehet kérelmezni a lakóhely/tartózkodási hely szerint illetékes egészségügyi hatóságtól. Az egészségügyi hatóságok elérhetősége kikereshető itt.
Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a személyszállítást végző vállalkozások saját szabályokat is hozhatnak, amelyek a célállomás szabályainál szigorúbbak lehetnek, ezért javasoljuk, hogy személyszállítási szolgáltatás igénybe vétele előtt a szolgáltatónál tájékozódjanak a szolgáltatásra vonatkozó szabályozásról.
Kérjük, a beutazáshoz szükséges dokumentumokat (regisztrációs visszaigazolás, adott esetben teszteredmény) az utazás során tartsák maguknál, azt mutassák be a határőrizetért felelős hivatalos személynek (illetve szükség esetén a személyszállítást végző szolgáltatónak) és őrizzék meg 14 napig a beutazást követően. A tranzitálási szándékot igazoló dokumentumokat az utazás során tartsák maguknál, azt mutassák be a határőrizetért felelős hivatalos személynek.
g. Kiutazás az országból:
Németországból nincs kiutazási tilalom.
h. Beutazás Magyarországra:
Magyar állampolgárok Magyarországra történő belépésével kapcsolatban az aktuális információ a következő linken található: klikk ide
A koronavírussal kapcsolatos információkat http://www.koronavirus.gov.hu/ oldalon találhatják, illetve érdeklődhetnek telefonon belföldről a +36 80 277 455 és a +36 80 277 456, külföldről a +36 1 550 1825-ös telefonszámon vagy elektronikusan a koronavirus@1818.hu címen.
A magyar határellenőrzéssel kapcsolatos aktuális információk megtalálhatók: Tájékoztatás a határátlépés általános szabályairól (ORFK) és érdeklődni lehet a koronavirus@bm.gov.hu címen.
Bővebb információ a határátkelők nyitva tartásáról és az engedélyezett forgalom típusáról: klikk ide
Méltányossági kérelem a Magyarországra történő beutazáshoz: https://ugyintezes.police.hu/meltanyossagi-kerelem
3) További tudnivalók:
Németországban higiéniai és kontaktus-korlátozási előírások vannak érvényben, amelyek tartományonként különbözőek lehetnek. A következő korlátozások jellemzően mindenhol érvényesek:
- Egy háztartás tagjai egyszerre csak egy, másik háztartáshoz tartozó személlyel találkozhatnak.
- Orvosi maszk (műtős, vagy FFP2-maszk) használata tömegközlekedési eszközökön, üzletekben, hivatalokban kötelező.
- Üzletek zárva tartanak (kivétel: pl. élelmiszerboltok, drogériák, gyógyszertárak, benzinkutak).
- Vendéglátóipari egységek (pl: éttermek, szórakozóhelyek), szabadidős tevékenységhez kötődő intézmények (pl. színházak, mozik, múzeumok), testápolást érintő szolgáltatások (pl. fodrászat, szépségszalon, masszázsszalon) zárva tartanak.
- Turisztikai jellegű elszállásolásra nincs lehetőség.
A járványügyi helyzettől függően a fentieken túlmutató helyi korlátozások is érvényben lehetnek (pl. kijárási korlátozások), ezért, kérjük, mindig tájékozódjanak a tervezett lakó-, vagy tartózkodási helyükön életbe léptetett tartományi és járási szabályozásról.
Hasznos linkek:
A szövetségi belügyminisztérium oldala
A Német Külügyi Hivatal által kiadott utazási tanácsok
Legfontosabb információk és naponta aktualizált esetszámok a közegészségügyi Robert Koch Intézet honlapján
Szövetségi Egészségügyi Minisztérium
Szövetségi Egészségügyi Tájékoztató Központ
Határellenőrzés
Felhívjuk a Németországba utazók figyelmét arra, hogy 2015 óta a szövetségi és a bajor rendőrség a közbiztonság megerősítése és az illegális bevándorlás megakadályozása érdekében fokozott határellenőrzést vezetett be az osztrák-német határ három közúti átkelőhelyén: A3-as autópálya Passau; A8-as autópálya Salzburg, és A93-as autópálya Kufstein.
A határellenőrzések kiterjesztése miatt a határon átkelőknek hosszabb várakozási időre kell számítaniuk. A kisebb átkelőhelyeken, továbbá a határmenti területeken szúrópróbaszerű, mélységi ellenőrzésekre kerül sor.